Thessa 2010.06.16. 18:40

Sango

Sango. Neve korallt jelent. A szellemírtók falujából származik, van egy öccse (Kohaku), és egy különleges, kétfarkú cicája (Kirara). Édesapja nevelte fel, aki az egyik legjobb szellemírtó. Sango is szeretett volna apja nyomdokaiba lépni, ezért mindent megtett, minden nap keményen gyakorolt. Egy napon, ő is annak a csapdájába esett, akiébe a többiek is. Ez a gonosz szellem nem más, mint Naraku. Ezen az éjjelen történt, hogy Sango elveszítette édesapját és az összes falusit, öccse, Kohaku áldozattá vált. Naraku irányítottává. Kohaku volt az, aki végzett mindenkivel. Sango nem hitt a szemének, de tudta, hogy öccse nem lenne képes önszántából ilyesmit tenni, így minden erejét abba fektette, hogy bosszút álljon Narakun. Mindennél jobban szerette volna visszakapni az öccsét.
Sango úgy csatlakozott InuYasháékhoz, hogy Naraku azt hazudta neki, hogy InuYasha volt az, aki végzett mindenkivel a faluból, így Sango haraggal a szívében útnak indult, hogy megmérkőzzön a titokzatos idegennel. Nem telik el sok idő, míg végül jó barátokra tesz szert InuYasha csapatában. :)
Sango mellett mindig ott van a leghűségesebb társa is, Kirara, aki mindig igyekszik megvédeni a gazdáját, és segítségére rohan. :)
A lány idősebb, mint Kagome, jelleme igen erős, magabiztos, bátor. Amikor az öccséről van szó, akkor bármire képes, még arra is, hogy kijátsza társát, InuYashát... Vannak pillanatok, amikor Narakuval szemben túlságosan gyengének érzi a csapatot, és többre vágyik, egyből le akarja győzni a gonoszt, nem akar várni, nem tud várni. Minél hamarabb meg akarja bosszúlni a történteket.
Amikor nincsen "bevetésen" teljesen hétköznapi, falusi viseletben van, amikor meg igen, akkor átöltözik abba a ruhába, amit a szellemírtók hordanak. Egy kicsit bővebben szólva ezekről: A falusi viseletét nézve a kimonója, vagyis a kosode, rózsaszín-zöldes, szoknyája pedig halványabb zöld. Fontosnak tartom itt kiemelni, hogy a manga és az anime közt ebben is különbség van, ugyanis az animében egyszínű szoknyát hord, míg a mangában virágmintás van rajta. A ruhája alatt feltehetőleg egy térdig érő, vékonyabb kimonót viselhet, feltehetőleg hadagi. A hadaginak is két része van, az egyik, a felső része, amely az ujjánál ér véget, a másik pedig a térdnél végződik. Amikor otthonosabban van felöltözve, akkor haját sosem fogja össze, csak egy fehér szalaggal köti össze a végét. Egy egyszerű kendő is jellemző öltözködésére, melyet a vállán hord, és természetesen zori szandált visel.
Mielőtt harcolna, átöltözik, általában egy fa mögött a szellemírtó ruhájába, ami egy testhezálló női ruha, más néven a taijia. Térd-, és könyökvédője van, arcát egy maszk takarja. Haját pedig mindig összefogja egy piros szalaggal. Egy pirosas-rózsaszínes szalag a derekán is szerepel, melyet csak átköt rajta.
Mint mondtam, Sango idősebb Kagoménál, talán egykorú lehet Mirokuval, akihez gyengéd érzelmek kezdik fűzni a történet előrehaladásával... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kyra.blog.hu/api/trackback/id/tr452086903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása