Szánalomra méltó, hogy én, az akkori, tiszta, és nagyszerű papnő most földből és csontokból álló teste bolyongjon ebben a világban, a lélekrablókra utalva. Hatalmam, és erőm már nem akkora, mint régen volt. A gonosz aurához nem tudok közel jutni, mert elhagynak a lelkek... és ez mind, amiatt az aljas Naraku miatt van! Egyedül akarok bosszút állni rajta! Egyes-egyedül akarom elpusztítani egyszer és mindenkorra!
Ráadásul az a lány is megjelent, és Inuyasha körül legyeskedik. De ő soha nem kaphatja meg Inuyashát, mivel ő az enyém! Többször be is bizonyította nekem, mert miattam még emberré is válna! Nem is értem, hogy egy olyan kis senkit, hogy bír elviselni maga mellett?
Én... tiszta szívből szeretem Inuyashát, és amíg nem jelent meg Kagome, addig ő is így érzett irántam, de most... Most, olyan más lett. Sokkal jobban emberibb a viselkedése, és az aggódása, mint akkor volt... Lehet, hogy beleszeretett Kagoméba? Nem, az lehetetlen! És tulajdonképpen nem is érdekel, hogy mi van azzal a lánnyal.. annak sorsa nem érdekel. De, ha Inuyashának miatta esik valami baja, akkor azt sose bocsátom meg!
* Kikyou, miket beszélsz, te sosem voltál....
Hallgass, Kaede!... Ezek szerint itt még a falnak is füle van. Óvatosabbnak kell lennem ezentúl.
Kimegyek egy kicsit levegőzni... és minél hamarabb tovább kell állnom erről a helyről. Nem biztonságos a számomra. Tovább kell kutatnom Naraku után, mert addig nem nyugszom, amíg nem végeztem vele, és Onigumóval! De.. ez még a javamra is válhat.. ki kell használnom Naraku emberi érzéseit, hogy a közelébe férjek, és a legváratlanabb pillanatban megölni.. a terv jó, csak nem kivitelezhető. Még nem. Túl egyszerű lenne ilyen hamar... majd, ha eljön az ideje...
Hmm? Neszt hallok. Ki van ott?... Ez érdekes. Esküdni mertem volna, hogy van itt valaki, és hirtelen olyan különös érzés lett úrrá egész testemen... Hátrafordultam, körbenéztem, de sehol senki. Ááh! Inuyasha!
* Ki-Kiyou, mit csinálsz te itt?
Inuyasha eljött, mert érezte a szagomat... vagyis, miket is beszélek, a sírhant szagát érezte, és meglátta a lélekrablókat. Eljött, mert látni akart. Megölelt. Azt mondta, sosem hagy magamra, és mindig itt lesz mellettem. Ezek a szavak, olyan közelinek hangzanak, de a valóság ettől távol áll. Ezen a világon nem lehetünk egymáséi már, soha többé. Bár nekem is ez a vágyam, de én már halott vagyok...
A pokolba is!! Miért kellett meghalnom? De addig nem nyugszom, amíg bosszút nem állok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.