A 2008-as Otakon találkozó egyik kiemelkedő vendége a híres japán szinkronszínész volt, Kappei Yamaguchi, aki többek között InuYashának kölcsönzi a hangját, mind az egész sorozat folyamán, mind pedig a négy mozifilmben. Szerencsére az InuYasha - Final Act részeiben is ő InuYasha hangja.
2008. május 23.-án tartott sajtótájékoztatót, és autogrammosztást. Ez volt a legelső nyilvános szereplése, és mivel már addigra nagyon sok animét szinkronizált, így igen nagy hírnévnek örvendett. Mellesleg a szintén Rumiko szerzemény, Ranma 1/2 főszereplőjének, Ranma Saotomának is ő kölcsönzi a hangját, illetve a mai napig szintén nagy sikernek örvendő Death Note egyik szereplőjének is. Az animéken túl videójátékokat is jellemzik munkásságát. Legtöbbször jófiút alakít, és tizenéves kamaszokat, alig jellemző, hogy negatív karakternek adta volna a hangját, de olyan eset is volt, mint például "Hugh" nevű karakter a Kibában. De a South Parkban is alakít, méghozzá Kyle-t. Emellett még énekléssel is foglalkozik.
További érdekességnek számít, hogy amikor ez a találkozó volt, akkor ünnepelte 43. születésnapját! ^.^
Bizonyára többeket érdekel, hogy mi is az az Otakon? Ez a rendezvény minden évben megnyitja kapuit, és a japán, illetve a kelet-ázsiai kultúrát öleli át. Általában ez a legnagyobb összejövetel Amerikában, a rajongók nagy örömére. Természetesen ez a rendezvény is az anime és manga óriási sikereit ünnepli, és egy lehetőség, hogy több száz anime és manga fan találkozhasson ne csak egymással, hanem különleges vendégekkel is.
Érdekesség, hogy 2008-ban volt a 15. találkozó, amelyet Baltimoreban, Marylandban szerveztek.

 

 

Ezen felvételeken kívül egyéb videókat is találhattok a neten! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kyra.blog.hu/api/trackback/id/tr92138051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása