Thessa 2011.03.13. 16:40

InuYasha manga-özön.

Sziasztok! ^^
Ma is kitettem magamért, ugyanis elkezdtem a nagy tervem, miszerint külön-külön írok mindegyik manga fejezetről! ^^ Az InuYasha menüben találjátok az újdonságot, méghozzá a manga részlegben! Az első kötet első fejezetének felkerült a tartalma, és 5 egyéb érdekesség a történetre vonatkozóan, és még képeket is töltöttem fel nektek, szintén erre a kötetre vonatkozik mind. Tulajdonképpen még nem is kötet szerint kéne mondanom, mert minden érdekesség a képekkel együtt csak az első fejezetet érinti. :) Miután rákattintotok a VOL 1.-re egy kis tematikát olvashattok, hogy mi alapján épül fel a menü, mely egyébként az elkövetkezendőkben is így lesz! Elsőként a fejezetek ismertetőit, részletes tartalmait láthatjátok, lejjebb görgetve pedig egyéb különlegességeket, ahogyan most is, még lejjebb pedig képeket találhattok! ^^ Az 5 menü pedig a következő: mikor játszódik a történet?; Buyo, a macska jelképe; az ajándékbolt; Kagome ajándéka; Kagome és Kikyou. Mind az öt érdekes információkat tartalmaz egyaránt azoknak, akik szeretik a sorozatot, illetve, azok számára, akik lelkesednek a japán történelem és kultúra iránt! ^.^

A bejegyzés trackback címe:

https://kyra.blog.hu/api/trackback/id/tr312735999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.