Thessa 2010.06.15. 20:13

szent fa

A Szent fa, vagyis japánul a Go-Shinboku. Egy 500 éves fáról van szó, mely jelentős szerepet játszik a történet folyamán. A fának már a kora is igen figyelemfelkeltő, ugyanis nem véletlenül hívják Korok fájának, hiszen átlépi az idő határait.
Kikyou ehhez a fához szegezte InuYashát egy szent nyílvesszővel, mely örök álomba helyezte a félig szellemet, ám a varázslat mégsem volt örök életű, hiszen Kagome volt az, akinek sikerült megtörnie a varázst, így InuYasha ismét kiszabadult a fogságból. Amikor InuYasha már nem volt a fához szegezve jól látható egy nagy hasíték a törzsén, mely jelzi a szent nyílvessző helyét.
Ez az a hely, ahol InuYasha és Kagome először találkoztak, és a hely, amely Kagome kertjében található. Kagome többször ült le a Szent fa alá vagy egyedül, vagy édesanyjával beszélgetni, elmélkedni, merengeni. Kagome édesanyja úgy fogalmazott, hogy ez az a fa, amelyik szemtanúja volt gyermekei felcseperedésének, azt is hozzátette, hogy ez a fa mindig, minden bajban itt állt, a család védőjeként tartják számon.
Ez a fa többszöri visszatérő motívum, mind a mangában, mind az animében, de még a mozifilmek sem maradtak ki nélküle. Az első movieban, az Időtlen Szerelemben a múltban történtek miatt a jelen is megváltozik, így tavasszal elkezd havazni, óriási csapás ez mindenkire nézve. Kagome a jelenben kétségbe van esve, nem tudja mit csináljon, de az ereje és önbizalma nem hagyja el, így a Szent fához fordul, ahol meghallja InuYasha szavát, és azon mesterkedik, hogy papnői ereje segítségével megmenthesse a világot minden bajtól.
Nemcsak a Szent fa az, amelyik Kagome családjának a felügyelete alatt áll, hanem egy szentély is, melynek közepén található a Csontok kútja. A fához hasonlóan a kúton sem fog az idő, ez a Szent kút az, amelyiken keresztül Kagome vissza tud menni a középkori Japánba, de csak akkor, ha van nála egy darab szilánk a Szent ékkőből. Rajta kívül még InuYasha az, aki tudja használni az átjárót. A kút a jelenben egy szentélyben található, melynek őrzése, felügyelete, és karbantartása Kagome nagyapjának a feladata. Ezzel szemben a feudális Japánban, kilépve az erdőből, megpillanthatjuk a kutat, mely csak ott, önmagában áll.

süti beállítások módosítása