InuYasha feltámad
(Inu-Yasha Resurrected)

Read Online >>>KATT<<<

Az első fejezetnek ott volt vége, hogy InuYasha Kagome közeledtével ismét érezni kezdte erejét, az életerőt. Kagomét egy százlábú démon asszonyság vette üldözőbe, és a Shikon Gyöngyöt követeli...
Kagome továbbra is kitartóan állítja, hogy nála nincs semmiféle Gyöngy. Amikor InuYasha erdejébe ér, akkor meglepődve tapasztalja, hogy a fához szegezett fiú nem halt meg, sőt, nagyonis életben van. InuYasha nem érti, hogy miért nem öli meg egy csapásra a démont  a lány, hiszen vele is ugyanezt tette annak idején.. Kagome továbbra sem ért semmit az egészből, hiszen az ő neve nem Kikyou, erre persze InuYasha is rájön, pár perc elteltével. Amíg a lány próbálja meggyőzni a fiút arról, hogy ki is ő valójában, addig a falusiak kicsit feltartóztatják a szellemet. Kaede csodálkozva áll a történtek előtt, hiszen InuYashának nem lett volna szabad felébrednie.
A százlábú ismételten Kagoméra támad, de ekkor a lány a kezét használva ellöki magától a démont. Eme cselekedete mindenkit meglep, hiszen erre csak különleges személyek képesek, tudniillik, a papnők. Kagoménak eszébe jut, hogy a kútban is ugyanez történt. Akkor is, csak a kezét használva szabadult ki a szellem marka közül. De ennyi nem volt elég, ezzel csak mégjobban magára haragította a démont, így egy kisebb darabot kiharapva Kagome oldalából a levegőbe röpítette a lányt. A falusi férfiak felkiáltottak, hogy kiesett a testéből valami! Az a kis golyó pedig nem volt más, mint a Négy Lélek Gyöngye, amit a szellem annyira magáénak akart. Az idős Kaede, és a fához szegezett InuYasha is értetlenül áll az esemény előtt. A százlábú felkapja Kagomét, és InuYashához szorítja, majd "cseverészni" kezd a fél-démonnal. Kagome kissé megrémül, amikor meghallja, hogy egy fél-szellemhez lett odaszorítva.. A százlábú démon kihasználja mindkettejük tehetetlenségét, és lenyeli a Shikon Gyöngyöt! Ennek hatására pedig kétszer akkora erőre tesz szert, mint amennyi volt. Ez boldogsággal tölti el, és ezt Kagome nem nagyon érti, hogy miért?! De ebben a pillanatban kétszer akkora erővel szorítja a lányt a fához szegezett fiúhoz, mire InuYasha megkérdezi tőle, hogy a nyílvesszőt ki tudja-e húzni? Kaede természetesen egyből megtiltja a lánynak, hogy hozzáérjen, hiszen ez az a nyíl, ami varázserővel bír, ezáltal van még mindig odaszegezve. Kagome pedig nem szeretne a százlábú ebédje lenni, és meghalni sem szeretne ebben a világban, így úgy dönt, hogy megpróbálja kihúzni a nyílvesszőt InuYasha vállából.. Az átok megtört. InuYasha kiszabadult. Hatalmas erejét pedig egyből a démon ellen fordítja, így egyetlen csapással végez vele. Kaede felhívja a lány figyelmét arra, hogy amíg a Shikon Gyöngy a démon testében van, addig folyamatosan regenerálódik, így el kell távolítani azt, ezt pedig úgy a legegyszerűbb, ha Kagome megpillantja azt a pontot, ahol a Gyöngy fénylik. Nem telik sok időbe, a lány meg is találja, ki is veszi a testből, ami nyomban elporlad. InuYasha követeli a Gyöngyöt, mondván nincs annak értelme, hogy egy halandó birtokolja, hiszen semmire sem használhatja, ellenben vele...

The Accursed Youth
(Az elátkozott ifjúság)

Read Online >>> KATT <<<

Minden egy falu pusztulásával veszi kezdetét, mi csak annyit tudunk egyenlőre, hogy egy szellem pusztítja a japán falut annak reményében, hogy magáénak tudhassa a Négy Lélek Gyöngyét.. Mint ahogyan az rögtön ki is derül, nem egy átlagos szellemről van szó, hanem egy félszellemről, és a Négy Lélek Gyöngyével teljesen szellemmé, pontosabban démonná változhatna, csak az a bökkenő támadt, hogy egy Kikyou nevezetű lány (papnő) egy nyílvesszővel fához szegezi a démont. Ám Kikyou is megsérült, igaz, az számunkra még titok, hogy hogyan szerzett ilyen súlyos, halálos sebeket. Halála előtt a Gyöngyöt rábízza testvérére, a húgára, Kaedére, annak érdekében, hogy rossz kezekbe többé ne kerüljön, így az látszott a legjobbnak, hogyha elégeti nővére holttestével együtt..
A következő jelenet már a modern Tokióban játszódik, azon belül is egy csendes kis szuvenír-ajándék boltban, ahol különféle amuletteket lehet kapni. Ennek a boltnak a vezetője egy idős bácsi, egy fiatal lány, Kagome nagypapája. A nagypapa azon fáradozik, hogy elmagyarázza a lánynak, mi is a Négy Lélek Gyöngye, de Kagomét ez annyira nem érdekli, így inkább gyorsan eltereli a szót, méghozzá a születésnapjára, ami holnap lesz. Nagypapája egy ajándékot is átnyújt neki, aminek a lány túlzottan nem örül, hiszen egy viziszellemnek a mumifikált lábát nyújtja át. Kagome inkább a macskájának adja ebédként.
Ezután egy kisebb "történelem" következik, hiszen az olvasó előtt világossá válik, hogy Kagome háza egy ősi szentély mellett van; nagypapája szeret legendákat, és történeteket mesélni, továbbá, hogy egy 500 éves fa áll a kertükben, és még egy rejtélyes kút is található itt. Amikor Kagome az iskolába indul a következő napon, tehát a 15. születésnapján, testvére, Sota megállítja a lányt, mert a család macskája, Buyo a lezárt kútnál, a Csontok Kútjánál játszik, ami eléggé veszélyes, mert már régi építésű. A lány közli öccsével, hogy nem szabad itt játszania, majd a macska keresésére indulnak. A fiú megrémül a helytől egy kis zaj hallatán, így nővére, Kagome az, aki lemászik a létrán a kúthoz, hogy felhozza a cicát.. De ebben a pillanatban ismételten zaj hallatszik, és a lezárt kút teteje kinyílik, majd egy furcsa szörnyeteg nyúl a lányért, akit magával ránt a mélybe. A különös élőlény a Négy Lélek Gyöngyét emlegeti, majd pedig a lány sikeresen kiszabadul a kezei közül, és a kút fenekén találja magát. Kagome azt hiszi, hogy álmodott csupán, de miután nagy nehezen felmászik a kút falán, döbbenten látja, hogy már nem abban a világban van, ahol él. A lány keresi a családját, a szentélyt, de mind hiába, majd váratlan megpillantja a Szent Fát, és öröm tölti el szívét, hiszen innen kicsi kora óta gond nélkül haza tudott találni. Most azonban ez sikerül, hiszen amikor a fához ér, ijedten tapasztalja, hogy egy fiú van a fához szegezve. Épphogy megnézi a mozdulatlan fiút nyilakkal célozzák, és azt kiabálják, hogy tiltott földön jár! A lány teljesen megrémül, hiszen megkötözik, és elviszik egy számára teljesen idegen faluba, ahol nem sokkal később megérkezik a történet elejéről már ismert Kaede, aki a következő kérdést szegezi a lány felé: "Mit kerestél InuYasha erdejében?" Ám mielőtt Kagome válaszolt volna, Kaede csodálkozva veszi észre, hogy az idegen kiköpött mása nővérének, Kikyounak. Kaede elmeséli Kagoménak, hogy 50 évvel ezelőtt mi történt, majd pedig étellel kínálja. Nem telik el sok idő nyugodtan, hiszen újabb izgalmak következnek. Az a százlábú, aki elragadta Kagomét, ismét megjelent, és pusztítani kezdte a kis falvat, mindeközben csak a Négy Lélek Gyöngyét követelte. Kagome hamar rájött, hogy csak őt akarja. Kaede anyó pedig azt mondta, hogy csak akkor tudnak elbánni vele, ha a kiszáradt öreg kúthoz csalják. A fiatal lánynak egyből eszébe jutott, hogy ebből a kútból mászott ki, így nyomban futásnak eredt, a fény felé.. Ez azért érdekes, mert az adott erdő, vagyis InuYasha erdeje feletti fényt egy egyszerű halandó nem láthatja, ezért is csodálkozott el Kaede a lány kijelentésén. Kagome, amint elindult, a szellem üldözőbe vette, és ahogy egyre közeledtek, a fához szegezett fiú is ébredezni kezdett, és felismerte a lány illatát, és azonosítani vélte Kikyou illatával...

 

 

 

 

 

 

 

Thessa 2011.03.12. 17:49

Kagome otthona

Úgy gondoltam, hogy készítek egy olyan menüt is, melyben Kagome, pontosabban a Higurashi család háza kap főszerepet. Szeretném teljesen bemutatni a házat, mely mondhatni Tokió központjában helyezkedik el.
Azt eddig is tudtuk, hogy a Higurashi család háza egy ősi szentély mellett található, melynek karbantartása Kagome nagyapjának a feladata..

Két képet láthattok a szentélyről, az egyik egy vázlatrajz, míg a másik az első mozifilmből való. Természetesen több anime részben is látható a szentély.

 

 

 

 

 

 

A következő képen az a bizonyos kút látható, melyen Kagome szokott közlekedni a modern és a középkori világ között. Ez a kép szintén az első mozifilmből származik, illetve az alatta lévő pedig a kútnak a tervrajzát ábrázolja.

 

 

 

 

 

 

 

 

A szentély mellett található maga a Higurashi ház, melyről szintén egy vázlatot, és egy színes, movie képet láthattok.

 

 

 

 

 

 

 

A ház alaprajzát (földszint és emelet) belinkeltem, mert nagyobb képek, így kattintsatok rájuk! ^^ A képekre ráírtam, hogy melyik szoba melyik.

 

 

 

 

 

Az egyes szobákról részletes tervrajz is van. ;)

előszoba:

 

 

 

 

 

nappali:

 

 

 

 

 

 

fűrdőszoba:

 

 

 

 

 

 

 

 

Kagome szobája:

Thessa 2010.06.23. 10:14

papnők

Először úgy akartam, hogy külön írok Kagoméról, Kikyouról és Kaedéről, de rájöttem, hogy így sokkal átláthatóbb, hiszen mindhárman papnői képességgel bírnak. De mik is ezek a képességek?
A papnők kiemelkedő képessége az, hogy a többiekkel ellentétben képesek érzékelni, látni, hogy hol van az ékkő egy szilánkja az adott szellemben, démonban.
Első és legfontosabb támadásuk a szent nyílvessző. Mindhárman rendelkeznek ezzel az eszközzel, amely lelkekből tevődik össze. Kétféle támadása ismeretes: tisztító nyílvessző (Hama no Ya), amely mindenféle gonosz aurát képes megtisztítani a gonosztól. A másik támadása az örök álom nyílvessző (Fuuin no Ya). Ez utóbbi támadással szegezte Kikyou a fához InuYashát. A nyíl az ékkőszilánkokkal sokkal erősebb.
Kikyou mesterlövész volt, így nem nehéz kitalálni, hogy ő bánt a legjobban a nyílvesszővel. Kaede, a huga, Kikyou halála után kezdte csak kitanulni a papnői hivatást, míg Kagome, a jelenből a feudális Japánba csöppent lány nagyon nehezen sajátította el az íj kezelését.
A szent nyíl bármelyik gonosz aurát képes áttörni.
Kikyou ereje a szellemek által felállított gonosz aurát is képes áttörni a nyíllal, emellett Kaedével együtt különféle pajzsokat, védő burkokat képesek felhúzni a falu védelmében.
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy Kaede a legidősebb, de hivatalosan Kikyou, hiszen ő Kaede nővére, csak már meghalt. Kikyou nemcsak híres mesterlövész, hanem minden papnő közül a legjobb volt. Minden képességet a lehető legtökéletesebben használt és alkalmozott. Sosem tévesztett célt. Halála után Kaede, a testvére próbált nyomdokaiba lépni, de sohasem lett olyan tehetséges, mint nővére. Kagoméról meg nyíltan kijelenthetjük, hogy még tanuló, és egyszer, lehet, hogy ő is ugyanolyan tehetséges lesz, mint Kikyou.

Ez egy kisebb összefoglalása mindannak, amit az előbbi modulokban tárgyaltam... Mint azt már letisztáztuk, hogy Naraku a sorozat főgonosza, aki eddig bárhová is ment, mindig csak pusztítást hagyott maga után. Most közelebbről azt szeretném kifejteni, hogy ki miért is üldözi a fehér pávián ruhába öltözött félszellemet!
Mindjárt kezdjük a sorozat főszereplőjével, InuYashával és egykori kedvesével, Kikyouval. Az egész úgy kezdődött, hogy Narakunak (aki Onigumóból lett) szüksége volt az ékkőre, hogy minél nagyobb hatalmat tudhasson a magáénak. Tudta, hogy Kikyou az, aki ezt a szent követ őrzi, és azt is tudta, hogy szerelmes InuYashába. Mivel Naraku nem teljesen szellem, hanem szíve emberi természetű, így gyengéd érzelmeket táplált Kikyou iránt. Úgy látta a legjobbnak, ha megöli a lányt, annak érdekében, hogy ez az érzés eltűnjön a szívéből, illetve, ezáltal megszerzi magának a négy lélek ékkövét. Minden tervei szerint alakult. Naraku felvette InuYasha alakját, hogy megtévessze ezzel Kikyout. A hamis InuYasha volt az, aki megsebezte a papnőt, és végül a papnő a szent fához szegezte a valódi InuYashát. Kikyou belehalt súlyos sérülésébe, míg InuYasha örök álomba merült. Mindketten meg akarják bosszulni Naraku tettét, azt, hogy kijátszotta őket egymás ellen.
A következőkben Mirokut tárgyalom, akinek a jobb tenyerén egy úgynevezett fekete lyuk található, egy szélörvény, amely mindent képes beszippantani, amíg végül el nem nyeli a saját gazdáját is. Ez a sors jutott neki is, úgy, ahogyan édesapjának és nagyapjának is. Miroku még fiatal, és úgy érzi, hogy képes lenne szembeszállni a hatalmas félszellemel, családja emlékére.
Sango, a fiatal szellemírtó lány szintén családja miatt akar bosszút állni Narakun. Naraku volt az, aki elvarászolta öccsét, Kohakut, hogy végezzen édesapjával és az összes szellemírtóval. Ráadásul Naraku nem engedte el azóta sem a 9-10 éves Kohakut. A fiatal gyerek Naraku rabszolgája lett.

Thessa 2010.06.16. 14:27

Higurashi Kagome

Higurashi Kagome. Egy átlagos, 15 éves gimnazista lány, aki a 15. születésnapján beleesik a kertük szentélyében lévő kútba, vagyis a Csontok kútjába. A pontosítás kedvéért nem önszántából esik bele, és nem is véletlen folytán, ugyanis egy százlábú asszony szelleme feltámad, amint megérzi Kagome testében a szent ékkő erejét.
A történetben hamar kiderül, hogy Kagome nem más, mint Kikyou reinkarnációja, ez megmagyarázza, hogy miért is került az ő testébe az ékkő, amit Kikyou a túlvilágra vitt a testével együtt.
Kagome eleinte nem hisz ebben az egészben, ami megtörtént vele, csak egy rossz álomnak fogja fel, de később rájön, hogy ez bizony a valóság. Ráadásul egy véletlen szerencsétlenség(?) folytán széttörik ezer szilánkra a szent ékkő, így neki és InuYashának (a félig ember, félig szellem lénynek) kell együtt, közös erővel megküzdeni különféle gonosz szellemekkel és démonokkal.
InuYasha, akivel a történet elején találkozik a szent fánál, mindig összetéveszti Kikyouval, és hozzá hasonlítgatja, amit Kagome viszonylag rövid időn belül megun.
Kagome pozitív személyiség, optimista, kedves, segítőkész, és többségében vidám, bár a hirtelen harag is jellemzi. A családjával (nagyapjával (Jiichin), édesanyjával, öccsével (Sota) és a kis házikedvencével (Bouyo)) él együtt a nagyvárosban, Tokióban. Három legjobb barátnője van (Yuka, Eri, Ayumi), akik azon mesterkednek, hogy összehozzák Kagomét és iskolatársukat, Hojot. Mondanom sem kell, hogy tervük nem nagyon akar sikerülni, annál is inkább, mert ahogy telik az idő, Kagome mélyebb érzelmeket kezd táplálni InuYasha iránt, bár könnyen meglehet, hogy már a történet elején sem voltak egészen közömbösek egymásnak. De ez csak az én személyes megítélésem. :)
Kagome, mint név azt jelenti, hogy liliom, de egy japán gyermekjátékot is jelöl.
A Higurashi család háza elég nagy, emeletes, és mint már annyiszor említettem, egy szentély is tartozik hozzá, melynek nagypapája a gondozója. Kagome szobája az emeleten található, kényelmes, tágas szoba, saját fürdőszobával.
Kagome stílusáról elég annyit megjegyezni, hogy az esetek többségében sailor fukut visel, de van, amikor teljesen átlagos ruhába bújik. Érdekeségképp megemlítem, hogy csak egyetlen egyszer húz nadrágot, azt is az első rész első pár percében, ezt követően mindig valamilyen szoknyában láthatjuk, ami megjegyzem, sokkal jobban áll neki.
Jelleméről szóltam pár szót, de még azt hozzátenném, hogy nagy hatással van InuYashára, aki jelentősen megváltozik a történet végére. :)
Neten sokat olvastam Kagoméről, és sokan vannak, akik nem kedvelik, őszintén nem tudom miért?! Szerintem gyávának sem mondható, hiszen mindig kiáll a barátai mellett, és megvédi őket, emellett vidám természetével és optimizmusával mindig segít feldobni a hangulatot.

süti beállítások módosítása